Egyenesben a forradalomról

2012. szept. 18.

Szavazatvásárlás - választási csalások

Készpénzért vásárolják meg a választók támogatását a közelgő októberi parlamenti választásokra - állította Olekszandr Csernyenko, az Ukrajnai Választók Bizottsága nevű jogvédő civil szervezet elnöke, aki konkrét összegeket is említett.

MTI-hír, 2012. szeptember 14.

Állítása szerint a kisebb településeken 50-300 hrivnyát, vagyis átszámítva körülbelül 1500-9000 forintot fizetnek egy szavazatért, Kijevben - mint mondta - ez az összeg magasabb is lehet. Szerinte az egyéni körzetekben a szavazatok felvásárlása dönti el majd a választások végeredményét. 
Ukrajnában idén vegyes rendszerű parlamenti választást tartanak, a 450 fős parlament képviselőinek fele pártlistáról, másik fele pedig az egyéni választói kerületekből kerül be a törvényhozásba. 

"A választók nyílt megvásárlása, vagyis az, amikor egyenesen az emberek kezébe adják a pénzt, jelenti a legnagyobb veszélyt a választási folyamat tisztaságára. Mostanra ez a módszer kezd tömeges méretet ölteni, és a helyzet odáig fajulhat, hogy egyes körzetekben egyszerűen megveszik a képviselői mandátumot" - figyelmeztetett a szervezet elnöke a Korreszpondent ukrán hírportálon pénteken megjelent nyilatkozatában.
Szavai szerint ez sokkal veszélyesebb, mint például az, hogy különböző ajándékokat osztogatnak a választóknak. Az emberek, ha készpénzt kapnak, úgy érzik, kötelességük megtenni azt, amiért fizettek nekik – mondta.

Csernyenko példaként hozta fel az egyik vinnyicai körzetben induló jelöltet, aki a találkozóira meghívott embereknek 50 hrivnyát, azaz körülbelül 1500 forintot fizet minden egyes alkalommal, ahányszor fórumot rendez, cserében viszont aláírat velük egy szerződést, ami szerint az ő agitátoraiként dolgoznak. Hozzátette, hogy szervezete hasonló esetekről szerzett tudomást a kelet-ukrajnai Luhanszk megyéből is, ahol egyes körzetekben még bónusz fizetést is ígérnek a találkozók állandó résztvevőinek a jelölt győzelme esetén.
A civil szervezet vezetője szerint az emberek nagy része csalódott a politikusokban, nem talál a jelöltek között senkit, akit szívesen látna a parlamentben, ezért inkább arra szavaz, akitől pénzt kap a támogatásáért. 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése