Egyenesben a forradalomról

2012. dec. 4.

Gajdos István bejutott az ukrán parlamentbe


Mint azt korábban is jeleztük (Gajdos István mandátuma), a Régiók Pártja listáján indult magyar képviselőjelölt bejutása az ukrán parlamentbe szinte bizonyosra volt vehető annak ellenére, hogy a lista 74. helyén szerepelt és csak 72 jelölt jutott jutott automatikusan mandátumhoz. Már a szavazatok nem teljes összeszámolása után játszott, hogy bár a jelenlegi kormányerők nem szereztek abszolút többséget, de ha sikerül a független képviselők közül a hiányzó létszámot biztosítaniuk, akkor képesek lesznek a kormányalakításra - ez esetben viszont azok a képviselők, akik a pártlistán bejutottak a törvényhozásba, ám kormányzati tisztséget is vállalnak, le kell hogy mondjanak mandátumukról. A kieső pozíciók okán a lista "feljebb ugrik". Pontosan ez történt hétfőn, 2012. december 3-án. Az MTI tudósítása:

Ukrán parlamenti képviselő lett Gajdos István

Az ukrán központi választási bizottság hétfői döntése értelmében parlamenti képviselői mandátumot kapott Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere, aki a kormányzó Régiók Pártja (PR) jelöltlistájának 74. helyén indult a tavaly őszi parlamenti választásokon. 

Az október végi voksoláson a PR 72 parlamenti helyet szerzett pártlistán, ám a jegyzék elején szereplő két képviselő, akik várhatóan az újonnan alakuló kormányban kapnak vezető tisztségeket, hétfőn lemondott képviselői mandátumáról. Ennek köszönhetően Gajdos István és az egy hellyel előtte lévő, bukovinai román kisebbségi politikus, Ion Popescu bejutott az új összetételű ukrán parlamentbe – adta hírül a kárpátaljai zakarpattya.net.ua internetes hírportál.

Az ukrán parlamentnek utoljára hat évvel ezelőtt volt magyar képviselője ugyancsak Gajdos személyében, aki 2002-ben az akkori magyar többségű, Beregszász központú egyéni választókerületben szerzett mandátumot. Az általa vezetett UMDSZ 2009-ben együttműködési megállapodást kötött Viktor Janukovics akkori elnökjelölttel, jelenlegi államfővel. Ennek eredményeként jött létre az UMDSZ-nek pártlistás parlamenti képviseletet eredményező választási szövetség a magyar szervezet és a PR között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése