Egyenesben a forradalomról

2014. febr. 22.

Janukovics és a belügyminiszter elhagyta Kijevet

Több hírforrás is megerősítette, hogy Viktor Janukovics és a belügyminiszter elhagyta Kijevet - nem tudni, hogy csak pártjának ottani rendezvénye miatt-e, avagy ez már egyfajta menekülésnek is értelmezhető. A tüntetők átvették az irányítást a kormányzati negyedben

Viktor Janukovics Kijevből a kelet-ukrán Harkivba utazott az ukrán sajtó értesülései szerint. Az információt megerősítette egy magas rangú amerikai diplomata is, aki az ukrán külügyminisztériumtól úgy tudja, hogy az államfő egy politikai találkozón vesz részt. A diplomata emlékeztetett arra, hogy az említett régió Janukovics támogatóinak fellegvára.

Harkivban tanácskozik szombaton a jelenleg kormányzó Régiók Pártja. A párt egyik képviselője, Nesztor Sufrics ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélésen már az ellenzéki szerepre való áttérésről lesz szó.

A kijevi tüntetők szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is.

A leváltott belügyminiszter állítólag Fehéroroszországba szökött. Az ukrán parlament pénteken mentette fel Zaharcsenkót azzal az indokkal, hogy ő a felelős a tüntetők elleni brutális fellépésért és civilek haláláért. Az ügyvezető belügyminiszter túllépte hatáskörét, törvénytelen, alkotmányellenes parancsokat adott, amelyek emberek halálához vezettek

*
Kárpátalján a helyzet nyugodt. Ungváron esik az eső...

A Vipera News glosszáját már közel 200-an lájkolták: Gajdos István újra pártot vált

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése