Egyenesben a forradalomról

2014. jún. 7.

Putyin találkozott Porosenkóval

Miközben folyamatosan érkeznek az sms-hírek arról, Kelet-Ukrajnában nem csitulnak a harcok, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök 2014. június 6-án először találkozott egymással a normandiai partraszállás 70. évfordulóján tartott protokoll-rendezvényem, mégpedig a reggeli után, a díszebéd előtt. Csak néhány percig tartott beszélgetésük, de francia hírügynökségi jelentések szerint abban a fontos kérfésben váltottak szót, hogy néhány napon belül az ukrajnai tűzszünet feltételeit is megvitathatják. A normandiai Bénouville város kastélyában tartott cirka negyedórás megbeszélésen jelen volt Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár is.

- Egy asztalhoz ültünk, ahol mintegy negyedórát beszélgettünk. Nem mondanám, hogy részletes megbeszélés volt, de legalább érintettük a főbb kérdéseket a jelenlegi helyzet megoldásával és gazdasági kapcsolataink erősítésével kapcsolatban. Úgy értelmezem, hogy Porosenko hamarosan befejezi Ukrajna keleti részén a vérontást, és erre van egy terve is. De erről a tervről inkább őt kell kérdezni – nyilatkozta Putyin elnök újságíróknak.


Putyin az amerikai elnökkel is tartott hasonló rövidségű nem hivatalos találkozót, amelynek témája szintén az ukrán válság volt. A Kreml elnöki szóvivője szerint “Putyin és Obama állást foglalt az erőszak és a katonai akciók mielőbbi mérséklése mellett”, ugyanakkor megállapították, hogy az ukrán kérdés és kialakult krízishelyzet megítélését és megoldását illetően álláspontjaik továbbra is eltérnek. A Fehér Ház egy illetékese is megerősítette a találkozásról szóló hírt. Ez volt a két vezető első személyes találkozója az ukrajnai krízishelyzet kialakulása óta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése