Egyenesben a forradalomról

2015. okt. 1.

A Kijevi bíróság betiltotta az ukrajnai kommunista pártokat


Az igazságügy minisztérium keresete alapján, betiltották az Ukrán Kommunista Párt és a Kommunista Dolgozók és Parasztok Párt működését Ukrajnában.
 
Az Ukrajnai háború nem kíméli a pártokat sem.
Betiltották a kommunista jelképeket
Szeptember 30-án jogerősen betiltották az Ukrajnában működő kommunista pártok működését, ezek nem indulhatnak a helyhatósági választásokon. Az Ukrán Kommunista Párt fellebbezett a határozat ellen, ezért ügyüket október 8-án folytatják.
Korábban az igazságügy minisztérium a következő büntettek elkövetésével vádolta meg a pártot:

  •   alkotmányos állami berendezkedés megváltoztatására irányuló erőszakos cselekmények kirobbantása
  •  Ukrajna területi egysége és szuverenitása ellen irányuló cselekmények
  •  háború és erőszak propaganda folytatása, etnikumok közötti feszültség keltése
  • felhívás illegális katonai alakulatok szervezésére

Az Ukrán Kommunista Párt vezetője, Petro Szimonenkó kijelentette, hogy pártja mindenképp részt kíván venni az ukrajnai helyhatósági választásokon októberben, keresik az alternatív megoldásokat. Megpróbálnak minden jogi fórumon harcolni az igazukért. Nem tántoríthatja el őket az sem, ha a legfőbb ügyészség tömeges sms küldéssel harcol ellenük, és az sem félemlítheti meg őket, ha betörnek az irodáikba és szétverik a szervereket vagy az irattározó salgó polcrendszerét.

 A napokban a Kijevi bíróság határozatban betiltotta az ukrajnai kommunista pártokat, működésüket. A betiltott vörös színeiről híres Ukrajnai Kommunista Párt nem fél a salgó polcot szétverő őrült vandálok áradatától és rohamától. Ukrajna, Ukrán Kommunista Párt, Petro Szimonenkó, salgó polc és még sok más

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése